A regionális irodalom tételhez kapcsolódóan a 12. éfolyam 20. irodalmi tétele: Berda József

Berda József (1902–1966)

 Életút

• 1902-ben született a Váci út 140. számú házban ötödik gyermekként.
• Apja a Láng-gépgyárban betanítottt kazánkovács volt.
• Anyja háztartásbeli volt (összesen 8 gyermek édesanyja), 1912-ben halt meg.
• Berda József 4 elemi elvégzése után nem tanult tovább
• Láng-gyárban lakatosinas volt, de nem akarta ezt csinálni, így otthagyta a gyárat.
• A bátyjai nem nézték jó szemmel szabad életmódját, s a sok konfliktus következtében Berda még kamaszkorában elköltözött otthonról.
• Ezt követően Újpesten ágyrajáróként élt.
• Fiatal éveiben volt gyári munkás, könyvügynök, hordár, az angyalföldi rendházban is végzett  fizikai munkát.
• Versei először 1923-ban tűntek föl az újpesti lapokban.
• Első önálló verskötete 1926-ban jelent meg Áradás címmel.
• Eleinte az avantgard irányzat képviselőivel rokonszenvezett (Kassák Lajos), s Bécsbe küldte el verseit a MA szerkesztőségébe (melyet Kassák vezetett).
• Majd a Nyugat eszmeiségének képviselői közé szeretett volna beilleszkedni, ezért rendszeresen írt Babitsnak címezve, de versei más stílusúak voltak, mint amit a nyugatosok képviseltek (ennek ellenére 21 verse megjelent a Nyugat folyóiratban, igaz, hogy 15 év alatt...).
• Nem tartozott semmiféle politikai szervezethez.
• Humanista, demokratikus elveket vallott.
• 1932-ben aláírta a Halálbüntetés Ellenes Szövetség röpiratát.
• 1938-ban aláírta a magyar írók, művészek, tudósok tiltakozását a "zsidótörvény" ellen.
• A fentiek miatt az ellenforadalmi rendszer rendőrségének úgynevezett "Fekete Könyvébe" bekerült a neve, s mint megbízhatatlant tartották nyilván.
• Valószínű mindezek miatt az 1936-os Férfihangon és az 1940-es Béke című köteteit a megjelenést követően elkobozták, valamint eljárást indítottak ellene.
• 1944-ben Baumgarten-díjat kapott, de a hatatalom nyilvánosan megvétózta a bizottság döntését.
• 1945-től haláláig az Írószövetség valamint az Irodalmi Alap rendszeres anyagi juttatásban részesítette.
• 1965-ben József Attila-díjat kapott.
• 1966-ban halt meg gyomorrákban az Árpád úti kórházban.

Költészetének jellemzői

• Kezdetben avantgárd szimpátia (Kassák Lajos)
• Majd a Nyugat felé fordul, de nem tud teljes mértékben beilleszkedni
• Néhányan a nyugatosok közül elismerően nyilatkoztak verseiről.
• Például Kosztolányi Dezső: "Azok a versek, amelyek eljutottak hozzám, egytől-egyig gyönyörűek. Nem szoktam ilyen kifejezéseket ok nélkül használni. Olybá vegye tehát megállapításomat, mint kivételeset és igazat. Nekem főképp az "illetlen" versek tetszettek, a péklegények, meg a zabálás kéjéről írtak. Ezek valósággal kiharsantak".
• A mindennapi élet apró örömeiről ír
• Gyakori témái: testiség, evés, ivás, emésztési folyamatok, természet szépsége
• Az embert alapvetően jónak és szépnek tartja
• Verseiben gyakori, hogy magasztos hangnemben ír  alantas témáról (pl: óda műfajában írt verset az emésztőgödörhöz, dicsőítő versformában írt a büfögésről stb.)
• A természet jelenségeire testvérként tekint, s gyakran himnikusak az ilyen jellegű versei (ezért Assziszi Szent Ferenchez is hasonlítják)
• Vallásossága egyértelmű, de nem a megszokott egyházi módon ölt testet. Istenképe is más. Nem a büntető-jutalmazó istenképet vallja magáénak, hanem egy felszabadult, örömteli, igazi életre bíztató lényt.
• Ezért többen pogánynak tartják
• Néhányan pedig úgy látják, a dionüsszoszi "vallásosságot" tartja sajátjának: az élvezetből fakadó extázison keresztül eljutni a magasabb, szakrális élményekig.

Irodalmi munkássága

• Könnyek útja és egyéb írások (1923)
• Áradás (versek, 1926)
• Vérző napok (versek, elbeszélések, 1927)
• Egyedül (versek, 1928)
• Öröm (versek, 1930)
• Irgalmas szegénység (versek, 1931)
• Örökkévaló lobogással (versek, 1932)
• Férfihangon (1934)
• Indulat (versek, 1935)
• Emelt fővel (versek, 1937)
• Méltó a szóra (válogatott versek, 1938)
• Sötétség (versek, 1939)
• Béke (versek, 1940)
• Ördögnyelv (versek, 1941)
• Fény és árnyék (versek, 1943)
• Berda József válogatott versei (válogatott versek,1944)
• Égő évek fölé (versek, 1949)
• Élj és énekelj! Válogatott versek 1925-1954 (válogatott versek, 1954)
• Ostor és olajág (versek, 1957)
• Így igaz! (versek, 1961)
• Égni! Elégni! (versek, 1964)
• Magamhoz méltóan (válogatott versek, 1965)
• Száguldj szabadság (válogatott versek,  1974)
• Berda József válogatott versei (1979)

________________________________________________

Részletesebb jellemzés a MEK oldaláról:

Pályakezdésekor őt is megihlette a hagyományos líra végromlásának gondolata, úgy hitte, hogy a költészet következő korszaka az Ember diadalát fogja elhozni, s ezt énekelte ő is szabálytalan formájú, rímtelen verseiben, melyeken kétségtelenül érződik Kassák Lajos hatása is. Ugyanakkor ő is rendkívül fontosnak érezte azokat a szálakat, melyek a Nyugat köréhez fűzték, egyik legnagyobb diadalának tartotta, hogy Kosztolányi Dezső "gyönyörű"-nek nevezte verseit. De "miközben másfél évtizeden át a Nyugatot ostromolta (ahol összesen huszonegy verse jelent meg) – írja Vargha Kálmán –, aligha volt tudatában annak, hogy mindaz, amit ő hozott, merőben más, mint a nyugatosok sötétebb tónusú, gazdag zeneiségű, szenzibilis és kifinomult lírája".

Költészetének első méltatói a németalföldi festők intérieurjeit, Rabelais élettől duzzadó világát emlegették a költő nyálcsordító, a testiség kultuszát valló és vállaló látomásaival kapcsolatban. Való igaz: valóságos eposzi seregszemlét rögtönöz egy-egy jó falatoktól roskadozó, terített asztal fölött, s világgá harsogja örömét, ha valamelyik kültelki hentesnél "békebeli" ízeket érez, s a sokszor elátkozott "hullaszaga töpörtyű" helyett abból az igaziból ehet, mely legendává nemesedett képzeletében, bár a valóságban talán nem is létezett sohasem.

Vele kapcsolatban aligha helyes költői "fejlődés"-ről szólni. Hiszen már első méltatói – közöttük Illyés Gyula és Németh László – elmondták, hogy az egyszerű ember örömeinek énekese, hogy azok közé a kivételes tehetségek közé tartozik, akik a "költőietlen" vagy annak hitt témát is képesek átizzítani, "megemelni", közüggyé tenni. De ez a rekedtes hangon harsogó rövidnadrágos gyermek voltaképp nemcsak a jelennek élt, hanem egy ősrégi költői hagyományt is töretlenül őrzött, amely a középkori vágáns költőkkel kezdődik, s Assisi Szent Ferenccel éri el csúcspontját. Ő "urunkbátyánk"-nak nevezte a napot, "szél öcsénk"-kel parolázott; Berda József hasonló rajongással indult el hétről hétre, hogy meghódítsa a természetet:

"Semmi sincs messzebb ezektől az új költőktől – írta Berda nemzedékének jellemzéséül 1932-ben Babits Mihály –, mint az előző nemzedék egyéniségkultusza, a komplikált és túlfinomult egyéni élet kergetése. De éppoly messze vannak attól, hogy kollektív és politikai érzelmeket énekeljenek. Az Embert keresik ők, nem a társadalmi és politikai lényt, hanem az Embert úgy, ahogy magában van, ősen, szabadon, még romlatlanul, érző szűziességében." Ez a jellemzés – noha Babits nyilván nem rá gondolt – leginkább Berda Józsefre illik, aki egész életművében a tiszta, romlatlan érzelmeket tolmácsolta; a naiv, egyszerű emberségnek, a legegyszerűbb emberi érzéseknek, a legmindennapibb örömöknek már-már himnikus megszólaltatásával egy olyan életeszményt és -szemléletet szolgálva, amely talán Horatius szatíráiban nyert először megfogalmazást. Mert bármennyire "naturális", köznapi is Berda József ihletése, Horatius "gyalogos Múzsájának" példája is belejátszik versformálásába. Részben azáltal, ahogy a világot látja és láttatja, ahogy lépten-nyomon rárétegzi a valóságra az idill lebegő fényét, ahogy "isteni rangra emeli" a has és gyomor dolgait, ahogy invokálja minden ételek legkedvesebbikét, a kunsági birkapörköltet.

Egész felszabadulás utáni költészetének (Ostor és olajág, 1957; Így igaz! 1961; Magamhoz méltón, 1965) sajátos pátoszt, belső feszültséget kölcsönöz ez a kettősség: a "költészetellenes" témák gazdag változata egyfelől, s az antikvitás formakincsének tudatos-tudattalan alkalmazása másfelől. Még versformájában, a lassan tovahömpölygő, ráérős kitérőket tevő szabadversben is ott érezni az antik metrumok tudatalatti emlékképét úgy, ahogy azokat Berzsenyi használta, s ahogy Füst Milán közvetítésével, immár szabaddá oldva, a huszadik századi líra vérkeringésébe került. S amikor hetyke könnyedséggel kiáltja világgá vélt vagy valódi ars poeticáját: "... úgy eszem, iszom és / nevetek mindnagyobb jókedvvel, akár / egy csavargó diák, ki állandó vakációnak / véli mindig a világot", az utolsó sor csattanójában, rövid ráütésében akkor is valamelyik antik sorminta emlékképét vélhetjük felmerülni a költői emlékezetből.

Látszólag szűk körre tekintő, alig néhány témát érintő költészetének egyik legkomolyabb problémája volt a halál, illetve az előle való menekvés lehetősége. Természetesen ezt a kérdést sem az intellektuson átszűrve igyekezett megoldani, hanem jellegzetes berdai fordulattal, így összegezve az elmúláson is győzedelmeskedő fiatalság és frisseség vallomását:

Az a magatartás – amint erre is rámutattak már az elemzések – Kakuk Marci filozófiáját idézi. Ez azonban csak a felszín, a magatartás és világérzés első lélegzetvétellel történt megfogalmazódása. Mert az élet és halál kérdéskörének van egy átszűrtebb, klasszikusabb igényű képe is lírájában:

"Valahányszor ember, haza, emberiség, munka, tisztesség, emberség nagy dolgairól esik szó – írja Rónay György –, többnyire fölcsendül Berda József soraiban a "jó mulatság, férfimunka" e sajátos reformkorias pátosza: akár "a munka igazának fényességét hirdeti (Egy mintaasztalos fejfájára), akár az ország új fölépítésének szükségességét hangoztatja (Hajnalodásra), akár az "itt élned, halnod kell" hűségéről vall." Mert ez az énközpontú szerepben tetszelgő, az evés-ivás gyönyörűségét hangoztató költő voltaképp humánus értelemben véve mélyen elkötelezett, és a maga eszközeivel, a maga módján, a maga látkörében ugyanazokat a gondolatokat fogalmazza meg – még a pátosz is hasonló –, mint a reformkor legnagyobbjai:

Naiv, gyermeki kedvesség alaphangulata költészetének. Derűs egyszerűséggel számol be kedvelt időtöltéseiről, egy eredményes gombászásról, a ropogós töpörtyű elfogyasztásáról, egy dús lakomáról, mely után oly vágyott enyhületet talál a reterát megnyugvást hozó magányában, s rég várt böffenések telt dübörgésében. Nem megbotránkoztatásul mondja el mindezt, bár egész lényében volt valami, ami határozottan ingerelhette a sznobot, aki a költőtől az elvont esztétikum és etikum megvalósítását várja. Berda József esztétikája a valóságban gyökerezik, s mindent etikusnak vall, ami az embert szolgálja, ami az emberért van. Ő ezt tartotta az élet igazi mélységének, melyből az igazi költőnek mernie kell:

S hogy mennyire közel jár a bruegheli teltségű látomásokban az igazi emberség egyik kritériumához, a jósághoz és igazságossághoz, azt a Gyötrődés című vers mutatja, ez a jellegzetes berdai víziókat görgető, látszólag az ízeket és étvágyat magasztaló óda, amelyben azonban ott rejlik a költő egész életének nagy nosztalgiája, amely annyira emberi dokumentummá, oly vallomásossá teszi egész líráját:

A "jóság szellemé"-nek szüntelen jelenvalósága jellemzi Berda József líráját, mely a nagy világcsavargók, Villon és a többiek ihletéséből is táplálkozik. "Az Ember bizonyára azért született, hogy sokat nevessen és szeresse az életet" – vallotta ifjúságában, s mindig dühödt, keserű haragra gerjedt, ha azt tapasztalta, hogy az igazi emberi értékeket veszély fenyegeti, ha a legnemesebb humánus eszményekkel visszaélnek. A legnehezebb történeti korszakokban tiszteletre méltó bátorsággal hirdette a becsület igazságát. 1936-ban Férfihangra című könyvét azért kobozták el, mert Gömbös Gyula miniszterelnököt gúnyoló verset tartalmazott, a kötet megjelenése után ügyészi eljárás indult ellene.

Felszabadulás előtt írt kötetei mindig barátai támogatásával jelentek meg. Valóságos legendája volt, életmódjának kötetlensége, függetlensége mindenkiben felébresztette a természeti ember nosztalgikus hajlandóságát. Élete végéig középpontja maradt a vidám társaságoknak, írók, művészek és irodalombarátok őrzik jellegzetes betűivel teleírt levelezőlapjait, melyeken egy kis evés-ivásra invitálta őket, valamelyik kiskocsmába, ahol még békebeli ízeket érezhet a gasztronómia kedvelője. Voltaképp mindvégig a korlátaival küzdő kisember költője volt, s lírája akkor emelkedett igazán magasra, amikor kitörve béklyóiból, a hétköznapok képzelt békességét teremtette meg.